Beszámoló a XII. pécsi „Betegtanácsadás és gyógyszerészi gondozás a gyakorlatban” című versenyről

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került 12. alkalommal, november 10-én a Gyógyszerészeti Intézet által megszervezett „Betegtanácsadás és gyógyszerészi gondozás a gyakorlatban” elnevezésű tanulmányi verseny a végzős gyógyszerészhallgatók részvételével. A verseny ebben az évben a „Fájdalomcsillapítás a gyógyszertárban” témakör körül forgott, ehhez kapcsolódó életszerű, és olykor nehezebb szituációkat kellett megoldaniuk a magyar és angol programos hallgatóknak. 
Fotógaléria itt tekinthető meg.
Rutinos gyógyszerész kollégáink, Dr. Mészáros Petra, Dr. Kónyi Csongor és Dr. Varga Mátyás kápráztattak el minket színészi képességeikkel, remekül alakították a különböző betegtípusokat, hol elfoglalt üzletembert, hol aggodalmaskodó beteget játszottak, ezzel is kihívások elé állítva a hallgatókat.
A versenyzőket a már megszokott pontozólap segítségével értékelte a 6 főből álló szakmai zsűri, melynek tagja volt az előző évekhez hasonlóan Dr. Botz Lajos Dékán Úr, Dr. Pintér Erika Professzor Asszony, Dr. Pethő Gábor Professzor Úr, Dr. Télessy István Tanár Úr, illetve az Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézettől két új zsűritag is csatlakozott a rendezvényhez, Hambuchné Dr. Kőhalmi Anikó és Dr. Fekete Judit.
A zsűri remek teljesítményeket láthatott, helyezéseket a következő hallgatók értek el, az angol programosok közül Amirhossein Pourhashemirahimi került ki győztesként, míg a magyar hallgatóknál Répás Fanni érte el az első helyezést, Paluska Petra a második, míg Tatai Kata a harmadik helyezett lett.
Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek és a helyezetteknek, reméljük jövőre is találkozunk szép számmal!