Jubileumokat ünnepelt a pécsi gyógyszerészképzés

A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara szeptemberben különleges mérföldkőhöz érkezett, a Gyógyszerészek Világnapjához kapcsolódva hármas jubileumot ünnepelt. A rendezvény középpontjában három meghatározó évforduló állt, 25 éve indult a pécsi gyógyszerészképzés, 20 éve a szakgyógyszerészképzés és a Gyógyszerésztudományi Kar 10 éve vált önálló karrá.

A jubileumi eseményen a hallgatók, oktatók, szakmai szervezetek és partnerek együtt ünnepelték az elmúlt évtizedek eredményeit, mérföldköveit, valamint lehetőségük nyílt együtt gondolkodni a szakma jövőjéről.  A program ünnepi hangulatát emelte, hogy a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) is Pécsett tartotta a Gyógyszerészek Világnapjához kapcsolódó országos szakmai rendezvényét.

A PTE rektora, dr. Miseta Attila professzor köszöntőjében kiemelte, hogy az egyetemen belül a Gyógyszerésztudományi Kar a megalakulása óta az elhivatottság, a tudás és az összefogás jelképe. dr. Bódis József professzor, rektor emeritus, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (UQA) elnöki főtanácsadója pedig arra emlékeztetett, hogy a kar önállósodását korábban többször is kétségbe vonták, ám az elmúlt évtizedek bizonyították létjogosultságát.
„Tudásbázis nélkül egy kar nem tud sem fejlődni, sem működni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a pécsi Gyógyszerésztudományi Kar ma már nemcsak regionálisan, hanem nemzetközi szinten is láthatóvá vált, amihez a magas külföldi hallgatói arány is hozzájárul. Köszönetet mondott mindazoknak – munkatársaknak és hallgatóknak egyaránt –, akik munkájukkal és elkötelezettségükkel erősítik a PTE hírnevét.

A program egyik legemlékezetesebb része a „Visszaemlékezés az indulás éveire” című kerekasztal-beszélgetés volt, melyet dr. Fittler András, a GYTK dékánja moderált. A beszélgetés résztvevői – dr. Perjési Pál professzor, dr. Botz Lajos professzor, dr. Nyitrai Miklós professzor, dr. Miseta Attila professzor és dr. Németh Péter professzor – felidézték az indulás időszakának kihívásait és meghatározó eseményeit, személyes történetekkel színesítve azokat.

A jubileumi rendezvényen valamennyi magyarországi gyógyszerészképzést folytató kar képviseltette magát. A Semmelweis Egyetem részéről dr. Ludányi Krisztina dékánhelyettes, a Szegedi Tudományegyetemről dr. Szakonyi Zsolt professzor, az ottani gyógyszerészkar dékánja, míg a Debreceni Egyetem képviseletében dr. Lekli István dékánhelyettes köszöntötte a pécsi kart. A felszólalók egyaránt hangsúlyozták a gyógyszerészképzés összefogásának jelentőségét és a szakma közös felelősségét a jövő alakításában.

A szakmai szervezetek részéről köszöntőt mondott Lukácsné dr. Fodor Enikő, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnöke, dr. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, dr. Süle András, a Kamara Kórházi-Klinikai Szervezetének elnöke, valamint dr. Muskáth Zsolt, a Hálózati Gyógyszertárak Szövetségének szakmai igazgatója.

A délelőtti ünnepi programot követően kezdetét vette a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság világnapi szakmai rendezvénye, amelyet dr. Botz Lajos professzor, az MGYT elnöke nyitott meg. A „Gondolj az egészségre! Gondolj a gyógyszerészre!” mottó jegyében szervezett előadások a gyógyszerészet aktuális kihívásait, a klímaváltozás egészségügyi hatásait és a gyógyszerellátás jövőbeli irányait állították középpontba.

A nap állófogadással zárult, ahol a résztvevők – oktatók, hallgatók, partnerek és vendégek – együtt koccinthattak a közös eredményekre, a kar sikereire és a pécsi gyógyszerészképzés jövőjére.

Forrás: PTE Hírcentrum – Hármas jubileumot ünnepelt a PTE Gyógyszerésztudományi Kara

Fotógaléria:

Fotók: Verébi Dávid